Az alapvető jogok biztosa az online pénztárgépek akadálymentességének hiányáról, a vak és gyengénlátó személyek egyenlő esélyű hozzáférésének fontosságáról

Az alapvető jogok biztosa szerint alapjogi visszásságot okoz, illetve a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezményben (CRPD) meghatározott nemzetközi kötelezettségeknek sem felel meg az az előírás, hogy a vak és gyengénlátó vállalkozók, munkavállalók csak online pénztárgéppel tehetnek eleget a nyugtaadási kötelezettségüknek. Ez a berendezés az ő számukra ugyanis jelenleg nem akadálymentes. Székely László ombudsman ajánlásában a nemzetgazdasági miniszter mielőbbi intézkedését kérte.
2017. július. 06.

Az alapvető jogok biztosa a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók oktatáshoz való jogáról

A magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely László szerint egyszerre szükségesek alapvető információk, ismeretek és a szabályozás, valamint a személyi és tárgyi feltételrendszer felülvizsgálata annak érdekében, hogy meg lehessen állítani e tanulók oktatásának teljes kiüresedését.
2017. július. 04.

A jövő nemzedékek szószólója az érdi gyümölcs-génbank védelmében

A biológiai sokféleség Alaptörvényben előírt védelme érdekében a jövő nemzedékek szószólója kéri a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Kutató Állomása megőrzését jelenlegi telephelyén, az érdi Elvira-majorban. A Modern Városok Program fejlesztéseivel, egy ipari park létesítésének elképzelésével összefüggésben felmerült az állomás elköltöztetése, ami azonban - gyümölcs-génbankról lévén szó - a tevékenység jóvátehetetlen sérülése nélkül nem lehetséges.
2017. július. 03.

Piros lámpa, államtitkári "levél" és bizonytalan jogi szabályozás - az alapvető jogok biztosának jelentése a bejelentett lakóhellyel nem rendelkezők orvosi ellátásáról

Rendszerszintű, hosszú ideje fennálló visszás helyzet teszi Magyarországon jogilag bizonytalanná bejelentett állandó lakcímmel nem rendelkező több tízezer ember gördülékeny egészségügyi ellátását. Székely László e megállapításra jutott egy beadvány kivizsgálása során és három miniszter közreműködését kérte a jogszabályok közti ellentmondások feloldására. Az alapjogi biztos azt is aggályosnak találta, hogy jelenleg egy államtitkári levél „biztosítja”, hogy ezek a személyek ingyen megkapják az alapvető orvosi ellátásokat.
2017. június. 28.

A jövő nemzedékek szószólójának állásfoglalása a településkép védelméről

A jövő nemzedékek szószólója ajánlásokat fogalmazott meg a településképi arculat védelmére 2017 őszéig megalkotandó önkormányzati szabályozásról, kiemelve a szükséges anyagi források és szakmai támogatás szükségességét, a társadalmi részvétel és nyilvánosság fontosságát, a térségi összefogás célszerűségét főként kistelepülések esetében, valamint a zöldfelületek védelmének alkotmányos jelentőségét. Az átgondolt és hatékony településképi szabályozás kialakítása érdekében Bándi Gyula kéri a rendeletek elkészítésére előírt határidő meghosszabbítását, és a helyi örökség folyamatos védelme érdekében átmeneti rendelkezéseket javasol.
2017. június. 27.

Az alapvető jogok biztosa az egészségügyi okokból nem foglalkoztatható személyek álláskeresői nyilvántartásból való törléséről és annak következményeiről

Az alapvető jogok biztosa szerint a jogbiztonság követelményét, a tisztességes eljáráshoz és a szociális biztonsághoz való jogot is sérti, hogy a szociális, egészségügyi problémával küzdő álláskeresőket azért utalják foglalkoztathatósági vizsgálatra, hogy az annak nyomán kapott szakvélemény alapján – önhibájukon kívül – töröljék őket az álláskeresők nyilvántartásából. Székely László ombudsman a szaktárcák vezetőihez fordult, mert mindezek következtében az érintett tízezrek teljesen el is veszíthetik a megélhetésükhöz szükséges juttatásokat.
2017. június. 01.

A jövő nemzedékek szószólója a parlagfű hatékonyabb visszaszorítását sürgeti

Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója az egészséges környezethez való jog biztosítása érdekében hatékonyabb kormányzati fellépést sürget a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére és a fertőzés megelőzésére, hangsúlyozva azt is, hogy a parlagfű okozta gazdasági károk, valamint egészségügyi és szociális kiadások nagyságrendekkel haladják meg a parlagfű elleni érdemi fellépés költségeit.
2017. május. 31.

Az ombudsman a családi pótlék szüneteltetésével kapcsolatos szabályokról és az aggályos hatósági eljárásról

Hibáztak a hatóságok, mert nem ügyeltek a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárásra, de aggályosak azok a jogszabályok is, amelyek a családi pótlék folyósításáról a tankötelezettség teljesítésével összefüggésben rendelkeznek. Az alapvető jogok biztosa, Székely László egy panasz kivizsgálása után az illetékes miniszterhez fordult, a szabályozás egyértelművé tételét javasolva.
2017. május. 29.

Az egészségügyi szolgáltatók problémái az élettársi kapcsolat megállapításában - az ombudsman a bizonytalanság gyakorlati következményeiről

Az egészségügyi ellátás során súlyos problémát okoz a szolgáltatók számára, hogy a mai törvényi szabályozás bizonytalan értelmezése miatt nem egyértelmű a beteg közeli hozzátartozójának minősülő élettárs státuszának megállapítása és az ezen alapuló joggyakorlás. Székely László ombudsman vizsgálati jelentésében felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy az egészségügyről szóló törvény módosításával világos garanciális szabályokat írjanak elő az érzékeny helyzet rendezésére.
2017. május. 25.

A jövő nemzedékek szószólójának felhívása a házi vízigények kielégítését szolgáló kutak létesítésével kapcsolatos törvényjavaslat visszavonására

Bándi Gyula javasolja és kéri a kormányt, hogy a kiemelt alkotmányos védelmet élvező felszín alatti vízkészletekkel való, a jelen és a jövő nemzedékek vízigényeit is kielégítő fenntartható gazdálkodás feltételeinek megteremtése érdekében vonja vissza a házi vízigény, némely esetben ivóvízigény kielégítésére szánt kutak létesítéséről benyújtott törvénymódosító javaslatát. Felhívásának alátámasztására a jövő nemzedékek szószólója emlékeztet a kutak engedélyezési és bejelentési kötelezettségét megszüntető törvénymódosítás veszélyeire és a szabályozás újragondolásának szükségességére.
2017. május. 24.

Víz az arcba - az ombudsman egy bölcsődei "fegyelmezésről" és a fenntartó mulasztásairól

Nem kisebb hibát, hanem jogsértést követett el az a kisgyermeknevelő, aki úgy reagált egy síró bölcsődés gyermek viselkedésére, hogy lefogta és vizet fröcskölt az arcába. Székely László ombudsman szerint a fenntartó eljárása is visszás volt, mert érdemben nem vizsgálta ki a szülő panaszát.
2017. május. 23.

Jogsértő körülmények a gödi TOPhÁZ speciális otthonban – az alapvető jogok biztosa vizsgálatának megállapításai

Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint nem tűr halasztást a férőhelyek kiváltása a gödi speciális otthonban, ahol évek óta méltatlan állapotok és körülmények uralkodnak. Ezek nem a vezetőváltással keletkeztek, hanem az azt megelőző időszakra vezetnek vissza – állapította meg Székely László ombudsman, aki a helyszíni vizsgálatában tapasztalt személyi, tárgyi feltételek alapvető hiányosságainak mielőbbi megoldása érdekében több ajánlást is megfogalmazott.
2017. május. 18.