null 2/2021. számú elvi állásfoglalás a nemzetiségi közszolgálati rádióadások elérhetőségének aktuális helyzetéről

A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes megbízatásának kezdete óta fokozott figyelemmel kíséri a nemzetiségi közösségek kulturális identitásának megőrzéséhez és gyarapításához fűződő jogok érvényesülését. Munkája során kiemelt figyelmet fordít a nemzetiségi közösségek anyanyelvén készülő közszolgálati rádióműsorok sugárzásának helyzetére, amely lényeges eleme a nemzetiségi kulturális autonómia megélésének és gyakorlásának. Erre figyelemmel készült el a nemzetiségi kulturális autonómia közszolgálati médiaszolgáltatás területén való érvényesüléséről szóló 3/2018. számú elvi állásfoglalása, amelyben részletesen foglalkozott a nemzetiségi rádióműsorok helyzetével, köztük azok vételi nehézségeivel. Jelen elvi állásfoglalás kifejezetten ez utóbbi téma utóvizsgálatának lezárásaként készült el.

A közszolgálati rádiós műsorszórásért felelős szervek már 2005-ben, majd azt követően 2018-ban is a digitális földi műsorszórási rendszer (DAB) megvalósulását tekintették a nemzetiségi rádióműsorok megfelelő minőségben és elérhetőséggel történő sugárzása majdani megoldásának, ennek ellenére 2020 szeptemberében az Antenna Hungária lekapcsolta az úgynevezett DAB+ technológiával megvalósított digitális rádiós sugárzást Magyarországon.

Az aktuális utóvizsgálat során a nemzetiségi ombudsmanhelyettes megkereséssel fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökéhez és a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához. Az NMHH elnöke válaszában megerősítette, hogy a nemzetiségi közszolgálati rádiózás ma Magyarországon technikailag a 60 évvel ezelőtti hallgatói igényeket idéző színvonalon működik és a nemzetiségi közösségek számára a jövő útjaként és panaszaik megoldásaként ígért műszaki átállás (DAB-rádiózás) bizonytalan időre lekerült a napirendről. A megkeresésre adott válaszában az MTVA vezérigazgatója a közmédia nemzetiségi műsorainak készítése terén az elmúlt években megvalósított technikai fejlesztéseket méltatta, a nemzetiségi rádióadások elérhetőségével kapcsolatban csupán azt emelte ki, hogy az adások az interneten kiváló minőségben hallgathatók, nem tért ki azonban arra, hogy a DAB hiányában nemzetiségi rádióműsorok vételi problémáinak megoldására az MTVA bármilyen stratégiai elképzeléssel rendelkezne.

Mindezekre figyelemmel az ombudsmanhelyettes ismételten megállapította, hogy a magyarországi nemzetiségek kulturális identitásának, anyanyelvük megőrzéséhez és ápolásához, valamint a nemzetiségi médiatartalmakhoz való hozzáférésre vonatkozó joguk gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges, hogy a nemzetiségi nyelvű közszolgálati rádióműsorok vételének technikai feltételei a nemzetiségi hallgatók számára ugyanolyan színvonalon legyenek elérhetők, mint a többségi társadalom számára sugárzott rádióműsorok. Utóbbiak ugyanis az ország egész területén bármely napszakban elérhetők az FM frekvenciasávon és az interneten, míg a nemzetiségi közszolgálati rádióműsorok az internet mellett kizárólag a középhullámú (AM) frekvenciasávon érhető el, melynek vételi minősége elmarad az FM sugárzás minőségétől.

Az interneten keresztül történő műsorszolgáltatás a magyarországi hallgatói szokások és a vételhez szükséges technikai berendezések hiánya miatt pusztán kiegészítő szolgáltatásnak minősül és nem tekinthető a megfelelő műszaki színvonalú földfelszíni műsorszórást helyettesítő alternatívának.

Tekintettel arra, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató vezetésétől kapott korábbi tájékoztatás szerint a fenti helyzet orvoslására a digitális földi műsorszórás bevezetése jelenthetett volna hosszú távú megoldást, aggodalomra ad okot a DAB-rendszer magyarországi bevezetésének megszakadása, mivel az MTVA nem rendelkezik stratégiai elképzeléssel arra vonatkozóan, hogy a DAB-rendszer bevezetése hiányában hogyan lehetne orvosolni a nemzetiségi rádióműsorok vételi lehetőségeivel kapcsolatos évtizedes panaszokat.

Fentiek alapján a nemzetiségi ombudsmanhelyettes – a 3/2018. számú elvi állásfoglalásban az érintett felek, a közmédia vezetése és a nemzetiségek választott képviselői közötti strukturált körülmények között folytatott rendszeres párbeszédre tett javaslatot fenntartva és megerősítve – javasolja, hogy az MTVA tegyen konkrét lépéseket a magyarországi nemzetiségi közszolgálati rádióműsorok földfelszíni sugárzása technikai feltételeinek és megfelelő színvonalú vételi lehetőségeinek érdemi javítása érdekében. E folyamat részeként indokoltnak tartja a nemzetiségi rádióműsorok sugárzási feltételeivel kapcsolatos hosszú távú stratégia megalkotását a nemzetiségi közszolgálati média tekintetében kialakítandó átfogó stratégia szerves részeként. E stratégiai elképzelés kidolgozásának a közszolgálati médiaszolgáltató vezetése és a magyarországi nemzetiségek választott képviselői közötti valós párbeszéden kell alapulnia, amely kiterjed az aktuális helyzet közös áttekintésére, a nemzetiségek részéről felvetett nehézségek érdemi vizsgálatára és a megoldási lehetőségek megvitatására.

Az elvi állásfoglalás teljes szövege itt olvasható.