null Országos nemzetiségi rajzverseny és Nemzetiségi Népismeret Verseny

Országos nemzetiségi rajzverseny és Nemzetiségi Népismeret Verseny – Országos nemzetiségi fotópályázat díjátadó ünnepsége

Március 26-án került sor az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ által meghirdetett és szervezett 2018/2019. tanévi Országos nemzetiségi rajzverseny és Nemzetiségi Népismeret Verseny – Országos nemzetiségi fotópályázat ünnepélyes díjátadó ünnepségére, valamint az ehhez kapcsolódó kiállítás megnyitására.

Az eseménynek, amelyet Szalayné Sándor Erzsébet Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes nyitott meg, második alkalommal adott otthont az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Az Országos nemzetiségi rajzverseny és a Nemzetiségi Népismeret Verseny – Országos nemzetiségi fotópályázat keretein belül tíz nemzetiségi területen (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, roma, román, szerb, szlovák, szlovén), indultak a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő óvodások és tanulók. Mindkét verseny szorosan kötődik a nemzetiségi népismeret témakörhöz.

A rajzverseny célja a hazai nemzetiségek szellemi kultúrájának, népszokásainak, helyi hagyományainak a képzőművészet eszközeivel történő bemutatása, a nemzetiségi óvodások, kisiskolások kreativitásának fejlesztése. A fotópályázat célja ugyancsak a Magyarországon élő nemzetiségek történetéhez, életmódjához, népszokásaihoz, tárgyi és szellemi kultúrájához kacsolódó életképek bemutatása a fotóművészet eszközeivel.

Mindkét verseny egyfordulós volt és két kategóriában került megrendezésre.

A rajzversenyen az I. kategóriában a nemzetiségi óvodások indulhattak és a rajzokat „Évszakok ünnepei” témakörben vártuk. A II. kategóriában a nemzetiségi általános iskolák alsó tagozatos tanulóitól „Kedvenc népszokásom” témakörben kértük az alkotásokat.
A fotópályázaton az I. kategóriában a nemzetiségi iskolák felső tagozatos, míg a II. kategóriában a nemzetiségi középiskolák tanulói indulhattak. Ezen a versenyen a követelmény a következő volt: A képek a fotóművészet eszközeivel fejezzék ki a versenyző nemzetiségéhez való kötődését. A nemzetiségi léthez, mindennapokhoz kötődő alkotások témája tetszőlegesen volt választható, kapcsolódhatott például a nemzetiségi települések történelméhez, történelmi helyszíneihez, épített kulturális örökségéhez, a nemzetiségek mindennapjaihoz, ünnepeihez.

Ez utóbbira a tanulók 3 évnél nem régebben önállóan készített fotósorozattal, vagy max. 3 db egyedülálló fotóval jelentkezhettek.

A népismeret versenyek területén az 2018/2019. tanévben a rajzverseny már harmadszor, a fotópályázat először került meghirdetésre.

A pályamunkákat versenybizottság értékelte. Az értékelés kétszintű volt. Az első szinten a nemzetiségi képzőművészekből álló zsűri kiválasztotta a további értékelésre bocsátható pályamunkákat, a második szinten pedig részletes pontozással rangsorolta az alkotásokat. A kategóriánkénti 3 legjobb pályamű került díjazásra.

A díjakat Kállay Attiláné, az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ megbízott főosztályvezetője adta át, a kiállítást Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese nyitotta meg.

A díjnyertes rajzokat és fotókat bemutató kiállítás 2019. április 30.-ig megtekinthető az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Korczak termében (1051 Budapest, Nádor u. 22.)