null Az ombudsmani beszámolók parlamenti tárgyalása

A Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága és a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes újabb közös sikere: az ombudsman és ombudsmanhelyettesek 2017. és 2018. évi beszámolóinak elfogadását javasolja az Országgyűlés

Az Országgyűlés június 25-i ülésnapján tárgyalta meg az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017. évi és 2018. évi beszámolóit.

Az ülésen Székely László ombudsman rövid összefoglalóját követően az előterjesztéseket tárgyaló bizottságok képviselői, így az Igazságügyi Bizottság részéről Vejkey Imre elnök, a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága részéről pedig Alexov Lyubomir szerb szószóló a beszámolók elfogadását javasolva méltatták azok magas szakmai színvonalát, illetve ennek tükrében az alapvető jogok biztosa és a helyettesei által az elmúlt években végzett alapjogvédő tevékenységet.

A szerb szószóló kiemelte a nemzetiségi bizottság és a nemzetiségek jogainak védelméért felelős biztoshelyettes között kialakult kitűnő szakmai és emberi együttműködés fontosságát, amely számos közös jogalkotási kezdeményezésben, illetve a nemzetiségek jogainak érvényesítésével kapcsolatos feladatok és problémák hatékony együttes kezelésében nyilvánult meg. Kiemelte, hogy az ügyszámok évről évre folyamatosan tapasztalható emelkedése jól jelzi az ombudsmanhelyettes ismertségének és elismertségének növekedését, illetve annak az új típusú kommunikációs csatornák információátadásának sikerét. A helyi közösségekkel való folyamtos kapcsolattartás, a kézések, tréningek és rendhagyó osztályfőnöki órák, az Európa Tanáccsal és az Egyesült Nemzetek Szervezetével való szoros együttműködés mind részei az új típusú ombudsmanhelyettesi modellnek, amelynek eredményei mára már nyilvánvalóak.

Alexov Lyubomir köszönetet mondott a bizottság nevében Szalayné Sándor Erzsébetnek az elmúlt években a nemzetiségek jogainak védelme terén biztoshelyettesként végzett tevékenységéért és a bizottság nevében is reményét fejezte ki a közös munka hosszú távú folytatására.

Ezt követően a pártok vezérszónokai és a felszólaló független képviselő egyöntetűen támogatásukról biztosították a beszámolók elfogadását, és az ombudsman, a helyettesei és a hivatala által az alapvető jogok védelme terén végzett tevékenység fontosságát hangsúlyozták. Az ellenzéki padsorokból felszólaló képviselők nyomatékosan kiemelték, hogy a kormánynak erőfeszítéseket kell tennie az ombudsmani jelentésekben és állásfoglalásokban megfogalmazott alapjogi aggályik és visszásságok kiküszöbölése érdekében, és a további magas színvonalú szakmai munka garantálása érdekében biztosítani szükséges az ombudsmani hivatal megfelelő működési körülményeit.

A beszámolók elfogadásáról az Országgyűlés várhatóan 2019. július első heti ülésnapjainak egyikén dönt.

A beszámolók elektronikus szövege itt elérhető.